Első igazolásként a FIFA 21 magyar válogatott játékos, Boresz érkezett. A játékos két éve foglalkozik versenyszerűen az e-sporttal, a tavalyi évet a spanyol RVNS Esports csapatánál töltötte, amelynek színeiben nemcsak kiharcolta a válogatottságot, de megnyerte a Magyar E-sport Fesztivált, valamint a világranglista 282. helyéig küzdötte fel magát a játék globális mezőnyében.

Másodikként Chris csatlakozott a klubhoz, aki 2018 óta versenyzett az MTK játékosaként. Igazolása azért is kuriózum, mert ő az első magyar FIFA játékos, akit kivásároltak a szerződéséből. Eredményei: 2020-ban megnyerte a Hunesz Masterst, a Magyar Esport Fesztivált, majd az azt követő évben meg is védte ezt a címét, bronzérmes volt a tavalyi K&H Kupán is, végül MOL EB győzelmével zárta a sorozatot. Ezzel az eredménylistával kiérdemelte az Év E-sport Felfedezettje díjat a 2020-as szezon után.

Eredményeik 2021-ben

FIFA 22 Global Series Open (ChrisMaj – Boresz)
17. hely
V4 Future Sports Festival 2021 (ChrisMaj – molnargabo)
2. hely
FIFAe Nations Cup (Boresz)
csoportkör 2. hely
eChampions League (ChrisMaj – Boresz)
73. hely